(4) a hangszer


tudom, hogy majd megszakad a szíved,
de – itt a feketeleves – még mindig  
ne legyen hangszered.

a waza, a technika két alapvető része
közül egy eleve megvan, ez
vagy te. egy üres csésze?

még nem. ez a gond. a teának így helye
nincs benned. a másik részért
ezért másnak főjön a feje,

olyannak, aki magával már kezdeni
sokat tud, mert magát korábban
elkezdte hozzáedzeni

a fúváshoz (mivel az alapmutató
nem a tehetség itt, hanem
a gyakorlás, a shugyō).

meg arra is gondolj, a hangszer
amúgy is elképesztő drága.
drágább még ezerszer

is annál, mit gondolnál kapásból,
amihez meg esetleg hozzáférnél,
azt nem érdemes mástól

megvenni. te magad fogod a saját
kezeddel idővel elkészíteni!
a bambusz falát

te hasítod át, szép simára belsejét
majd te csiszolod, s ahogy
száll körötted szerteszét

a bambusz pora, s érzed furcsa
ízét közben a szádban, nos,
az a suizen egyik csúcsa.

ne vegyél hangszert, mert magad
megcsinálod! s mindent megadok
majd hozzá, légy szabad,

de még ne most! adj sok bizalmat
nekem, de főként – magadnak.
mert az a tapasztalat,

hogy erős motor a ki nem elégített vágy,
sokat bír, s messzire hajtja azt,
aki a legmagasabbra hág:

az önismeretre. ki a lelked tapogasd,
ne egy hangszert. mit akarsz?
mire vágysz? s válogasd

elő az igaz sarjakat a sok gaz közül
az idő segítő gyomlálásával.
üres kézzel nézz körül

a mezőn, s ha négy hónap múlva
is ott lombozik a kis fa,
faragva, fúrva

jó hangszer lesz (s ezt már megveheted
akár mástól is, ha a fűrészhez
gyenge a kezed).

négy hónap múlva. bizony, hosszú
idő, de nem látszik más, mert
a nyargalás rossz út.

ez a waza csendes, láthatatlan része,
innen bárki megtudja idővel,
hogy arra kész-e,

mire készül. mert ne váljon dísszé
a shakuhachi egy polcon!
„belekóstoltam kissé” –

s a vendég, ki kérdezte, mi az,
csak félrenéz, mert érzi, hogy
még ez is csak félig igaz.

de fel a fejjel! a négy hónap eltelik
hamar! együtt leszünk, mint
társak, kik meglelik...

de mit is? a kérdés elég kemény,
ám a te válaszod is ugyanaz
erre, mint az enyém.