(2) lélegezz

talán nevetséges kissé, hogy
lélegezni tanulni kell,
mert, ha kifogy,

úgyis beszívjuk, ha meg bennreked,
csak kipréseljük valahogy,
de ne feledd,

a lélegzés többnyire öntudatlan,
felszínes, észre akkor veszed
csak, ha épp baj van.

nekünk több kell ennél, nem is kevéssel,
mert a baj már nyakunkon.
(ezt beláthatod ésszel:

a jót akarjuk mind cselekedni,
nem önzően bele a világba,
hanem másokért is élni,

hogy csökkentsük a szenvedést.
de mi a jó? s másnak jó-e az,
ahogy te érted a jótevést?

ha a megoldás egyből be nem villan,
habozva várhatsz, míg a tett
ideje (épp most is!) elillan.

itt hát a baj, de ez még csak tünet,
mert az ok jóval mélyebbi.)
jöjjön hát egy nagy szünet.

*

elsőre lassan, hangtalan lélegezz
s ahogy a levegőt beengeded,
kóstold csak meg bátran,
lassan ízlelgesd a nyelveden.

ugye, a levegőnek íze hűs,
mint az ég, ha borús? ám meleg,
ahogy kilép lassan, szinte derűs?
váltakozzon hát langyos és hideg.

a hűs íz most még a nyelveden,
de, ahogy egyre mélyebbre szívod,
a torkodban is érezheted,
majd vele telik meg a gyomrod,

s mikor kifújod, a meleg meddig ér?
ameddig tart a karod s kezed?
ne csak az orrodig fújd, arrébb,
szembe a falra áraszd a meleget!

de hangtalan, most még hangtalan,
csak hogy az ízét érezd mélyen, ölnyire,
majd ki a meleggel a világba,
akár több mérföldnyire.

*
most még mindegy, hogyan teszed,
a lényeg, hogy azt tedd,
mit teszel, lélegezz.

s ide fújj, nagyon messze, ahol várom,
lélegezz csak, abba ne hagyd,
távoli barátom.