(10) hangszer


ahogy már sejted, mindent megteszek,
hogy te magad építsd meg
a saját hangszered.

rímbe azonban ezt, asszem, nem szedem,
egyrészt, mert ez igen vicces
(necces) lenne  - eszem

a tréfás mindened! -, másrészt, akkora
felesleges egy munka ez, hogy
a szerző életkora

 tőle két emberöltővel megszámosodna,
s mire a sok apró kis fogásnak
rímekben végére jutna,

már nem érné életben a mű befejezte.
ezért ezennel a rímekből kilépek.

pont.

kész, el van döntve, érzésre kicsit furcsa.
hiába, jó kis házacska volt ez, s lám
mégsem üres a forma,

ha egyszer benne leledzni ennyire jó!
vagy éppen azért ily vonzó?
na de hohó!

elég már a rímből!

szabadulni
(nnnny!)
nem
(nnnnnnnny!)
tudok
(ránciga, huzavona)
pedig csapongok
(körömszakadta, fogcsikorgatta)
csak nem megy ez,
ah
(tüdőlihegte, újbóli neki-de-nekifeszülte)
oly nehéz
(gnnnnnnnnnnnnnyyyyyyynnnnnnnnnnnnnnnnny!)

végem.

visszaesz,
egybenyel,
beemészt.

pont.

nincs mese, ha üres is a hangszer belseje,
külseje szolid formát követel,
így a prózának ideje

el még nem érkezett. és hát egyre megy,
vicces vagy necces,  rászánom
magam, s kegy,

ha végét, tán őszen, de mégiscsak megérem.
és metafizika nem lesz itt semmi,
azt mindenesetre ígérem.

*

nos, az első lépést követi majd a második,
ám a kezdet nem más, mint beszerezni
a bambuszt. nálam sokasodik

már a kertben, de sajna csak álmomban,
így bár adhatnék! ezt nem tehetem.
meg kezdő koromban

magam is nyakamba vettem a fél várost,
úgy hajtott az a belső motívum,
mintha határidőt, zárost

kellene tartanom. s hogy végül hol találtam,
mit kerestem? nos, egy multiban.
épp a buszra vártam,

s az üvegen át szemembe akadt a csoda:
egy jókora bambusz kerti fáklya.
na, mondom, nyomás oda!

jó kétujjnyi vastag, erős, nálam nagyobb,
törzse szép, ép, mélyen ízes, kissé
mintás. kell ennél jobb?



Take (bambusz)



nekünk itt és most semmiképp. így csak ezer
forint, mit ráköltesz, s ha rögtön
nekilátsz, éjjelre pazar

örömben lesz már részed: saját hangszered
hangját hallhatod! emlékszem, szinte
elhittem, hogy a sors szeret,

mikor a frissen, még csak durván fűrészelt
bambusz egyszerre hangot adott!
győzött, ki merészelt!

merészelj te is! de olyan fáklyát végy ki,
melynek ízei között a táv éppen
ötvennégy egész öt centi,

s az ízek felett, némi ráhagyással vágd
majd le a felesleget. a csőben
a falakat törd át (hágd

ezzel át képletesen is tenmagad korlátait)
majd tüntesd el még a nyomuk is,
hogy a levegő áramlatait,

turbulenciáit később ne zavarják össze
a csőben. ha megvagy ezzel mind,
csak kövesd mindössze

azt, mi mértéket itt találsz, s meglátod,
ha csúnyácska is, de a hangra
még a szádat is eltátod,

mi a mai éjjelen a kezedből felcsendül.
ám ne felejtsd, a szufla mélyből
  jön! csak rekeszből lendül

jó svung a csőbe! ennek kivágott ívét
éppen felezve találd majd el a
levegővel, de élét

a száddal tapintsd ki, ne a szemeddel!
próbálkozz, s meg fog szólalni,
tutkóra! hidd csak el.

(s ne törődj az öt hangréssel egyelőre,
mert azokat kifúrni fifikás, elég még
az alaphang, ne siessünk előre.)