(9a) csend

"A kínai tusrajznak két eleme van:
az egyik a fekete vonal és folt,
a másik az üres fehér tér.

Amíg a rajzot európai módra, úgy néztem, hogy
a fekete vonalból és foltból indultam ki,
és a fehér teret merő környezetnek láttam,
abból semmit sem értettem.

Azt hittem, hogy valamely tárgy,
vagy táj, vagy jelenet ábrázolása.

Szerencsés pillanataim egyikében észrevettem, hogy
nem két egyenrangú formáló erőről van szó.

Nem.

A fehér nem a környezet,
a passzív tér,
üresség,
semmi,
esetleges.

Nem és nem.

Inkább a fehér alakítja
a feketét (vonalat, foltot),
mint a fekete a fehéret.

A formateremtő hatalom a fehér.

Az űr, a semmi.
A meghatározhatatlan.
Az infinitezimális.

Az európai szem számára csak
a fekete vonal és folt van.

Csak azt látja.
Csak azt tekinti létezőnek.

A teret, az űrt, a fehéret,
a semmit észre sem veszi.

Szerencsés pillanatomban egyszer
nem a feketéből indultam el a fehér,
hanem a fehérből a fekete felé.

Ez volt az a pillanat, amikor
a kínai tusrajzot megértettem.
Ugyanakkor megértettem azt is, hogy
bár a fehér van ,,kívül,,,
a fehér a ,,környezet,,,
a ,,tér,, -
mégis tulajdonképpen ez az,
ami belül van,
és ez a tartalom
és a személy
és az idő.

Mindez azon múlott, hogy
nem az érzékileg tapasztalható feketéből
néztem a fehérbe,
hanem a meghatározhatatlan
fehérből
a feketébe.
[...]"