(9b) ecset

ha az egyenletes, hangos, hosszú fúvásban
megvan a gyakorlat, nézhetünk új
irányokba is bátran.

egy kedves fúvásgyakorlat jön, nem könnyű,
de nem lesz most annyi filózás,
mert talán már szörnyű

a teher, mit a válladra rátologatok.
(csak zárójelben, ha ismered,
az üveggyöngyjátékot,

nem lesz ismeretlen az alábbi gondolat)
nos, alapvetően hat fajta fúvás-
típus van, igen, éppen hat

s ebből a kusabi-buki az, amire épp
a choshi-hoz szükségünk lesz,
igen nehéz ez, ám szép.

gondolj elsőként a tüsszentésre – jobban  
mi is példázná a kusabi-t? –, micsoda
erő az, ahogy a levegő kirobban!

így kezdődjön a hang! aztán pedig szépen,
fokozatosan halkuljon el, s végig
a rekesz vezessen, mélyen,

mígnem a hang a csendbe észrevétlen
visszatér. ekkor állj meg és élvezd,
mert oly állapot ez, hogy étlen

s szomjan is bírnám így évekig, hiszen
oly tiszta, áttetsző, légies a világ!
itt elfelejtesz mindent!

*

ám mi legszebb: a kalligráfiában használatos
ecsetvonásoknak is vannak típusai s
egy analógia – mily csodálatos! –

lehetővé teszi, hogy egybekapcsoljuk
az ecsetet és a hangszert, s bár
ez utóbbit nyilván fújjuk,

az előbbit meg persze húzzuk, a minta
mégis ugyanaz. mire gondolok?
nos, íme, a megformált tinta



Sui (víz)



(illetve tus) nyoma ez. egy úgynevezett
kanji, amelynek jelentése: víz
(hogy ennek mi lehetett

eredete, nem lényeges most nekünk.
a levegővel folyvást bajlódunk,
s hogy legyen hozzá vizünk,

e jelet vesszük szemügyre). alaposan
megnézve a vonásokat, látható,
hogy nem ám laposan

húzták az ecsetet, hanem hol vastagon,
hol vékonyan; nem akként tehát
miként valójában fut a havon

a szán nyoma, hanem amilyennek látszik:
konvergál ő, vagy, másik irányból,
lassan széttartva játszik

a perspektívával. nálunk ez a papírtól
való távolsága a függő ecsetnek.
közeli így a kezdet,

távoli a vég, vagy pedig éppen fordítva.
íme, az ív, a mozdulat, a gesztus
látható vonássá válva.

a kusabi meg, időben mutatva, így néz ki:






s ebből kiderül, hogy a hangszer
nemcsak egy zen-ki,

azaz, zen-eszköz, hanem igencsak lehet
éppenséggel festegetni is vele,
vagyis tényleg egy ecset.

nos, a perspektíva itt a hangerő,
a közeli: hangos, nem is kicsit
mivel szinte gerjed ő

eleinte, de aztán szépen halkulni kezd,
és lassan a távlat felé haladva,
nem kapálózik, nem küzd,

hanem az ürességbe visszatér. fehérbe
hanyatlik így a fekete vonása és
halkul a hang a csendbe.

gyakorold a fúvást tehát így: nézd a
kanjit és fújd el, amit az ecset
vont a papírra. a minta

tehát az írásjel, ez a kotta, s vonásai
szólaljanak meg csak a kifújással,
így legyenek annak másai:

jó hangosan elkezdve, majd lassan halkulva
(tanulod épp: a kusabi) vagy némán
elkezdve, és hangosodva fújva.

kereshetsz más jelet is ehhez, s tökéletes,
ha néhányat vonásrenddel megtanulsz.
meglásd, az ecsetvonás épületes,

épp annyira, mint más út avagy japánul ,
mivel mind ugyanarra vezet minket
chadō, kyudō vagy kendō.

*

a szép, hosszú, egyenletes fúvás gyakorlását
azonban abba soha ne hagyd: ismered
biztos Sziszüfosz képmását.

belátom, nem túl biztató, ám más ezt csinálni
és más kívülről. hidd el, van egy pont,
amin túl már leállni kell akarni...