(23b) gondozni



sajnos a fújásnak van egy, hm, kevéssé kívánatos
mellékterméke. nem, nem a nyál, hanem a pára,
amely a hangszerben apránként, a folyamatos

fújás miatt lecsapódik s a nedv lassan felszívódva
beissza magát a bambusz testébe. mindez sajna
azért baj, mert a kéreg, vagy jobban mondva

a héj, mivel maga vízálló, nem tágul, csak a belső
dagad meg, és ennek tragikus következménye,
hogy a hangszer (a héj is) megreped. az első

mód, mely ennek esélyét csökkenti az, ha védőszerrel
a bambusz belsejét átitatjuk. ez lehet lenmag- vagy
mandulaolaj, de lehet akár paraffin is, mellyel  

a bambusz üres hasát kikenjük. ettől a hangszerünk még
jinashi marad, azaz kence nélküli shaku. mert keleten
a művészi hangszereknél a kicsiszolás nem a vég,

hanem egy igen speciális kulimász, a ji felhordásának
előkészítése. az ilyen hangszer neve jiari, s ennek
hangja jóval édesebb, mint a durvább, a fának

barázdáltságát meghagyó, s csak olajjal (esetleg lakkal,
urushival) kezelt szerzetesi instrumentumoké. de a
lényeg: mindkét eljárás óv. ám a perdöntő okkal

inkább a használat utáni ápolás. vagyis a sok lecsapódott
nedvesség kitörlése, majd a páramentes, zárt tárolás,
amely előtt türelemmel kivárjuk a kiszáradást (ott

várd meg ezt, ahol tudod, de ha teheted, építsd csak be
ezt is a rítusba). s végül, ha erős pántokkal a hangszert
sok helyen körbefogod, akkor, ha el is reped, ebbe

nem pusztul el, mert a pántok egyben tartják. nem díszek
tehát ezek (bár jól néznek ki kétségtelen), hanem, mint
a rítus más elemei is, funkcióval bírnak. s mivel hiszek

a hosszú életben, hiszek hát a hangszer hosszú életében,
melynek kulcsa a belsőről való gondoskodás. a belső
a döntő, nem a héj, a külső, tehát a langes Leben

nyitja belül van, vagyis benned, a te hozzáállásodban.
emlékszel, a fújás előtti és utáni idő is szerves része
a gyakorlásnak, sőt, mondanám is, hogy itt van

a lényeg. mert ezek kacsok, melyek révén a gyakorlás
kiterjedhet a gyakorlási időn túlra és így behálózhatja
az egész életet. nem passzív idő a hangszerpucolás

ezért, hanem a gyakorlás alkalmazása. ha közben már
másra nézesz, arra, mi jön, addig voltál csak Buddha
(jó esetben), míg fújtál, utána nem. ha valami vár

rád gyakorlás után, inkább fejezd be korábban. mókás,
ugye? a gyakorlási időt rövidíts, ne azt, mit ápolásra
kell szánnod! s még tovább: ha teendőd egy rakás,

és annyi időd van, hogy épp csak befújnál a hangszerbe,
ne tedd ezt. ehelyett inkább fogd csak kézbe, olajozd
meg vagy töröld át, és tedd le. nincs érzékszerve,

helyette te érzed majd, hogy így sokkal jobban lesz ő,
mintha csak belefújogattál volna. de ezzel elég most,
haladjunk csak tovább, hiszen még sok a teendő.


*

meg kell még tanulnunk a chōshi-ból az újabb dallamokat.
a C-ben nincs új hang egy sem. a negyedik rész hangja
az u, s amire érkezik, a ri. de léphetünk is sokat,

mert ennek épp variációja az ötödik, hisz csak a vége i,
ri helyett. ezeket már ismered. ám a D dallamban új
enharmonikus tűnik fel: a ha, mely más fogású ri.

egyfajta fekvésváltás ez, otsuból a kanba. nehéz szépen
megszólaltatni, úgy, hogy a törés ne hallatszódjon ki.
a ri és a ha hangszíne más, ám de legfőképpen,

különböző tónusú az i és ro kan. emlékszel, az előbbinél
minden nyitva, az utóbbinál minden zárva, csak átfújod
a mély ro-t. a D dallam tehát: ha-ro kan, s minél

inkább simítva az előzőekhez. két ujjad kell felemelned a
ha-hoz, mindkét mutatóujjad, a többi zárva (talán az i
ujjad lehet nyitva egy résnyire). e hang hamis, de a

fejeddel, bólintással intonálhatod. vagyis módosítanod kell
a semleges fejtartást kissé: bólints, s kitisztul a ha. aztán
meg zárj be mindent, s fújd át a ro kanhoz. ne a mell

dolgozzon, tudod, hanem a rekesz! szóljon, de ne legyen
mégse hangos! igen, nehéz ez is, gyakorolni kell sokat,
s ráérzel. bólints be és vissza közben! erőt ne vegyen

rajtad az unalom, csak két hangot gyakorolni, hisz tudod,
éppenséggel egyetlen hangban is Buddhává lehet válni!
s tovább, mert ugyanez a darab végén is a feladatod,

csak egy oktávval mélyebben. a ro meri, vagy, ha megy,
a ro dai meri, azaz cisz illetve c, akkor szólal meg, ha
fejet hajtasz. még nehezebb ez, mint a ha, és kegy,

tényleg, ha már elsőre működik. minden hangrést jól lezárj
és csinálj merit: a ro mélyülni fog. hogy meddig, rajtad
áll, s gyere vissza a ro-ra, jusson eszedbe a ma, várj,



Ma



s vége (hisz ez a darab utolsó része, bár minden még nincs
meg hozzá). még egy megjegyzés mára: e nevek a kinko
ryu notáció, hanglejegyzési iskola nevei. nemzeti kincs

ez Japánban, hiszen bár más iskolák is vannak, a tozan vagy
még sok továbbiak, ez a legtekintélyesebb, s elterjedtebb.
nem akarlak befolyásolni, s mikor már a magad ura vagy

arra mész majd, merre akarsz, ezért, amennyire ez csak lehet,
alapdolgokat veszek csak át veled. de itt, a hangneveknél,
ez fekszik jól, így a kinko az anyag. bár más is jöhet,

de a neten is főként ilyen anyagot találsz, méghozzá elég sokat.
nemsokára megtanuljuk majd a kottaolvasást is, legalábbis
az alapjait (s erre is jobb a kinko). fújd a gyakorlatokat!

*

és: emellett tanulj is. ahhoz, hogy megérezd a határt a művészet
és a meditáció között, tudnod kell, milyen az: zenét játszani.
ugyanaz bennük, hogy nem kapod meg simán a készet,

ám nagyon más a motiváció, vagyis a miért, a gyakorlás értelme.
a zenében a lélegzetet, a tudatot a zenei cél, a alakítja
ki. a suizenben nincs se cél, se mű, így nincsen elme,

mely valamihez igazítaná magát, csakis lassan hangzó lélegzés,
amely mindent felold. a gyakorlás a zenében célirányos,
hibaminimalizáló folyamat, azaz tanulás, így fejlődés,

nálunk a legnehezebb gyakorlat leszokni a hang önkéntelen
korrekciójáról, amely az észlelt hiba gyors kiküszöbölése,
csak hagyni, hogy szóljon a hang a most-ban szüntelen.

más tudatállapot ez nagyon. ne arra figyelj, hogy ne javíts
(hisz ez is reflexió lenne), hanem teljességgel kössön le
az, ami szól! a napnyugtát sem korrigálod, hisz nincs

is rajta mit, csak csodálod. értsd meg jól, a függetlennek
gondolt világ és tőled függőnek vett hang között nincs
észlelhető különbség! ezen differenciának, ennek

a különbségnek a reflexió, vagyis saját elméd a forrása!
ha különbözőnek hallod, akkor nem hallgatsz, csak
fülelsz és reflektálsz hallásodra. ám itt a forró kása,

nem is kerülgetjük tovább: a két út találkozzon benned!
tudatosítsd hát, hogy mikor, mit teszel! ha épp zenét
gyakorolsz, ne gondold, hogy meditálsz, s lenned

másként kell, mint egyébként. de fordítva is, ha fújod
csak, magáért a fújásért, akkor ne örülj, ha szép,
ne duzzogj, ha gyenge a hang! ne legyen bajod,

de büszke se légy! egyszerűen élvezd a hangot, mint a
gyümölcsöket, mik kertedben teremtek. a lényeg az
arány: zenéből se sokat, se keveset, ez a minta,

mert ki zenész, a suizent csak eszköznek tekinti zenei
céljai eléréséhez, így nem kurtítja meg érte normál
gyakorlását. te meg ne kavard össze a mennyei

pillanat van-ját, mi a fúvásban való szűnés időtlen tere,
semmiféle zenei cél, elvárás és kívánalom kell-jével.
ne legyen kellene, se kellett volna. furcsa elve,

fontossági rendje a suizennek így ez: első a cselekedet
(mely most még a rítus, az alkalmazás), ezt követi a
meditáció, s végül a zene. erősítsd meg a lelkedet,

és ha az időd szorít, hátulról spórolj, inkább ne zenélj, ne
játssz, csak fejben, de előbbit ne mulassz későbbiért.
feladod e ponton? lesz ez rosszabb is, így még ne.