(28b) bátorság




korábban is idéztem már egy muzsikustól,
de akkor épp a muzsikálás másságára
hívtam fel a figyelmet. mert ki lustul

a zenben, a zenében ettől még nem áll meg.
ez a csapda s emlékszel, ezért kíván mást
a mi gyakorlásunk. most azonban nem

a másság, hanem egy közös vonás a témánk,
méghozzá nem is a jazz, hanem a barokk
zene kapcsán. jó nehéz menet vár ránk,

mert miben a barokk eredeti élő megszólalása
a komolyzenétől elkülönbözik, annak alapja
éppen ama attitűd természetes birtoklása,

melynek neve: zenei bátorság. és minekünk ez kell,
merni, hiszen ez a spontán cselekvés kulcsa is.
ki szabályt vár, mely tettének miértjére felel,

lekési a percet, ki meg mereven csak alkalmaz
egy normát, vakon él. s ugyanígy, ki muzsika
közben azon töpreng, mely fordulatot az,

mi illő, kiesik a folyamból, ki meg csak a precízen
begyakorolt fogást tudja, süketen úszik a hang
áradatában. merészség kell, ám ezerből tízen,

ha vannak, kik a sötétségbe leereszkedni bátrak.
mert torokszorongató a pillanat, ha kezed nem
vezeti olyan szabály, mi térképként eléd rak

utat, kövezettet. ám a kulcs: e félelem onnan fakad,
hogy megszoktad, te vezetsz s lemondani erről
olyan mint meghalni. de tudd, meg nem akad

soha a dallam, ha hagyod áradni. az csak a dolgod,
hogy fogásokat, fordulatokat szépen kigyakorolj,
a többi majd megtörténik! értem, hogy jó okod

van kételkedni ebben, mind zenében, mind a tettben,
de mégis működik. ám alapvetően fontos valami:
a keret, mely egzaktan meghatározott. ebben

is ugyanaz zene és cselekvés. a barokkban e keret
a stílus, mi a díszítések alkalmazását megszabja.
laza ugyan ez, de akárhol, akármit nem lehet.

a tetthez e keret a normarendszer, amely ha ködös,
emberi közösség nem élhet. korábban már szó
volt erről is. az alkalmazás a probléma, fölös

gondolat nélkül. ha üres az elme, összefut a suizenben
e két vonal: megtanulod a honkyoku megkívánta
keretet, a játszható fordulatokat, s mindebben

az a lényeg, hogy elsajátítod így a zenei cselekvést
az elme üres házában. ha erre ráérzel, már
nem lesz nehéz vakon is lelni a rést

az alternatívák tömör falán, ott kint a világban.
ám nem kell még semmi egyéb, mint hogy
most teljesen elszállj a hallomásban,

hadd repüljön csak jó messzire el az ego, huss!
hagyd, hogy ő játsszon veled, a hangszerrel.
így legyen példa a barokk muzsikus!

a mai komolyzenész beleragad a produktumba,
ahogy a bigott is az írás szavánál reked, nem
jutva el annak való értelméig. a folyamba

fejest nem ugranak, ahogy ugrik a barokk zenész.
ő más minőséget ér így el, s nem esztétikait vagy
művészit (ez kit érdekel), hanem a tettre kész

elme magva szökken szárba lelkében. s ugyanígy
van a jazzista, a könnyű- és népzenész is, naná.
ki ebben csak tehetséget vagy trükköt gyanít,

téved, mert a kulcs a kitartó gyakorlás, s utána
a fejes a habokba, bátran. hogy azonban ez
még intenzívebb legyen s erős, hogy tán a

lélegzeted is elakad, megmozdítjuk a hegyet, min
ülsz, s levisszük a völgybe. egy nagy lépés jön:
játszani másnak. mert, hogy legyen, amin

megfordul a magányos gyakorlás a dojōban: mi
lehetne ez egyéb, mint valaki más. s a feladat
semmi több, mint a chōshi-t megszólaltatni.

meglátod, lesz valami váratlan, valami, mi még
előtte egyszer sem volt, mitől sajátos lesz, mi
szól. lehet, hogy a keretbe épp be nem fér?

ezzel még ne törődj. a döntő itt: spontán legyen,
mi történik, legalább egy cseppnyit. s az lesz,
meglátod, hang, mi élő, valódi, eleven.


*

de hogy legyen még további anyagod erre, új
elemet veszünk most. általános neve: yuri,
vagyis vibrato. régóta rájött már, ki fúj,

arra, hogy a hang nemcsak egyenletes lehet,
hanem lebegés is adható neki, akár finom,
akár közepes, sőt egészen erős is mehet.

chōshiban yurit játszani általában nem szokás.
ennek ellenére egy-egy frázisban rendkívül
szenzitíven megjelenhet, épp csak a hallás

határán. vagy: egy dallam visszatér, s ha repríz,
ekkor már gyengéden meg is lebegtethető,
de épp csak egy csipetnyit, mert eme íz

óvatos kezet kíván. illetve, fejet, ajkat, nyelvet,
torkot, rekeszt és ujjat, hiszen hét féle yuri
van (plusz a halom kombináció). elvet

mindegyik ugyanazt követ: valamiképp lüktetést
adni a tükörsima hangnak. ma egyet tanulunk:
a fej ide-oda forgatásával képzett lebegést.

neve ennek tateyuri. próbáld csak ki: zengjen
egy hang s aztán csóváld meg fejed, mintha
azt jeleznéd „nem-nem”. kérdés: kell jen

sőt pénz, hogy elfogadjon a neked való mester?
s a válaszgyakorlat erre: tateyuri, de nem ám
egyszer-kétszer, hanem sokszor, testtel

is kissé, mert a végére az aprózódás gyorsulhat.
legyen hát íve, ahogy végül minden „nem”-et
elengedsz egyszer s könnyebbülsz. ám hat

yuri még maradt, ezekre is majd sor kerül. mára
ennyi volt feladatunk. előke, meri komi, atari,
ez: több lehetőséged van, hogy nemsokára,

mikor más előtt játszol, a darab friss testet öltsön.
kísérletezz! s az elv: inkább kevesebbet! (erre
tekint a tanító is, hogy szót szóba ne öltsön,

s jó időben elbúcsúzzon, hisz a tanítványnak ideje
lesz így mindent jól általszűrni s megemészteni,
azon félsz nélkül, hogy széjjelrobban feje).