(29b) szépség



most, hogy kipróbáltad magad
s érezted bőrödön, mily forró
más tekintete, s minek ad

át téged a tested e helyzetben;
hogy szolgáltat ki egy izom,
egy ideg, a szív s egyben

az egész remegő csont és hús,
ideje visszatérned a dojōba.
megálltad, hogy el ne fuss,

ez is bátorság. semmit se bánj
most. s különösen azzal ne
törődj, hogy a mokány

kiállással együtt szólt-e szépen
a hang, hisz nyilván nem. rá
se ránts, csak ama képen,

mit magadról alkottál, észleld
a repedést, melynek neve:
csalódás. így hát szíveld

meg, tanulnivaló, az van bőven.


*


tudnod kell azonban, hogy
zajlik rég egy vita: a zen

és a zene kapcsolata nem oly
tiszta, mint lenne kívánatos.
nem hagytam, hogy szólj

korábban, de most kezedbe
kapod, hogy te dönthess:
lépsz-e a meredélyre

netán emelkedsz kifelé belőle
(ez az egyik) vagy egyként
támaszkodsz két hídfőre,

a zenre és mellette a zenére.
korábban élesen szeltem
ketté eme kettőt: ér-e

annyit a zene, hogy zen helyett
legyen s fordítva. most mást
is mutatok, hogy a helyet

magadnak megleld tán éppen
ebben. a tanulnivaló első
esetben: elmédet épen

visszakapd vagy megszerezd
a szép hangot, a második
esetben pedig, hogy ezt

együtt tedd. azaz, hogy elmédet
visszakapd és megszerezd a
szép hangot. sőt, elmélet,

hogy épp a szép hang vezet el
az elme eredeti állapotába.
s duplán! nem vezekel

látszólag, ki zenél, csak gerjeszt,
vonz, mint kokott, a csábító,
s ezzel kételyt nem erjeszt,

nem a belbecs, hanem a külcsín
híve ő, amíg az önművelő (kit
hallgatni amúgy maga a kín,

aki csak kenkabuki fú), igen. állj!
a fülelő elméjét a provokáció
alakítja. de pórul ne járj,

hogy hiszed, a muzsika tán nem.
dehogynem! van itt veszély,
nem is vitás s nincs ámen

ezen csak úgy. a fülelő mint langy
fürdőbe, úgy szunnyad bele
a szép hangba s varangy

rekedt torka, hunyni nem engedő,
a provokáció. e kettő azonban
összeegyeztethető s vevő

lesz a zenre a hallgató! szépen és
csúnyán is játszhatsz! mívesen
is fújj, s ne egyen a penész,

ha más ezt teszi és neked meg fáj
az irigység. a hangzás legyen
változatos, ez a trouvaille.

*

ez az egyik, azaz, hogy mi vonzza
a hallgatót. éppenséggel darab
szart is felmutathatott volna

Buddha virág helyett (így született
a zen), attól még Mahákásjapa
értette volna a lényeget. a tett

mégis akként esett, ahogy. szépség
foglalatában jött világra a zen, jó
képzettársítással. ám feneség

ennyire kifigurázni a kenkabukit!
ki mások útját így kigúnyolja,
abba tenmaga is belebukik.

*

sumimasen
bocsánat.
amúgy

is kōan:
mi a Buddha?
a seggtörlő csutak

*

a mondandó tehát: másvalakikre
tekintve jobb bírni a szakmát
talán. ezen álláspont ikre,

ha nem másra, hanem csak saját
tudatállapotodra figyelmezel.
döntő attitűd, hogy hangját

a shakuhachinak hagyd, „szól,
ahogyan szól”, azaz detanari.
de hogyha éppenséggel jól

megszólal? ha gyönyör a hangja?
szóljon, ahogy szól, ezt nehéz
elérni, nem Ansatzot, na ja,

megfelelően belőni! embouchure
vagyis szájtartás a szép tónus
teste és lelke, this is sure.

kell érte dolgozni, de nem örökké,
csak míg meglesz, aztán pedig
lehet hagyni, hogy tökké

alakuljon a hangot ellenőrző fejed,
s kongjon benne csak a hang,
mi szól, ahogy szól. eszed

is, huss, elszáll így messze, tova,
magad műveled a bambusszal,
míg lész egy képzett ostoba,

fúvásban élő docta ignorantia
maga a tudós tudatlanság,
a mester mókázó praclija,

mi fügét mutat. mindegy mint
szól, hát szólhat szépen is!