(30)b) hangszín


ahhoz, hogy a festő az észlelés
valóságának látszatát keltse,
nem elég az ismeret és

tudás, amit már birtokolni vél
a világról. megfigyelés kell,
odapillantás, nem elmeél.

nem azt kell megragadnia, amit
látni sejtünk, ha beszéddel
festjük le a látványt. hit

csupán az, hogy a szó érintetlen
hagyja, mit megnevez. a nyelv,
a tudás, az elme tehetetlen

ezzel (hisz’ ha tárgyalná, úgy az
ezt sem hagyná meg olyannak,
amilyen, hiába köntörfalaz),

magadnak kell cselekedj. tehát
csak nézz, ne láss! ha tudod,
hogy mit nézel, a színig át

nem juthatsz, mert csakis színek
vannak odaát, dolgok nélkül.
a kérdés persze az: minek?

mire jó pont neked ez az egész,
aki nem festeni remélsz? nos,
ha idáig jöttél, akkor kész

vagy arra, hogy olyasmit csinálj,
aminek tényleg nincs értelme,
mert nem is lehet: hogy állj

csak az úton, ne rajta előrehaladj.
de félre ezzel, megtanulni nézni
látás nélkül, ha néma az agy,

fontos tapasztalat. válaszolj hát,
milyen vagy te magad? nézz
csak oda! csupa fal és gát,

mire a válasz írva van! leolvasod
könnyen, de igaz természeted
ez-e? hideg már netán vasad,

mit ütnöd kellene, hogy megtudd,
valójában ki vagy? izzíts rajta,
s a kérdést magadra vedd!

„én én vagyok!” – a mester félrenéz
(shakuhachi hangja szól közben,
mint távoli harangszó), s a kéz,

mely eddig támogatott, mozdulatlan.
„öröktől fogva és örökké vagyok!”
nincs reakció, csak néz szótlan

maga elé a festő s talán azt gondolja:
no lám, tán a spekuláció terében is
tapogatózol. de se teteje, se alja,

mi csak az elmédet mozgósító eszme.
ám feledkezz bele magadba: abból,
mit már tudsz, mi kárba veszne,

semmi nincs. nézzél, amíg csak pőrén
nem állsz ott, míg meg nem világlik,
hogy a felhők színesek! nincs „én”

ekkor, ezért ez nem reflexió. idegen
tárgy, dolog sem az, miről valamit
így tudsz meg, elmerülve ebben,

hanem magad, így e nézés: az öntudat
maga. hiszen nem ego különböztet
meg tudatot és öntudatot. csudát!

ha reflektálsz, nem nézed úgy a dolgot,
csak a dolog nézését látod azzal,
ki néz („én”-nel). pedig ott

a nézés, amelyben teljesen a szín tölti
ki a tudatot. így nézz, mert így kell
majd hangtól a hangszínig áttörni!



*